Kiket képviselünk?
...és mit gondolnak ők rólunk

Gera Zoltán
"Őszinték és profik. Számomra ez a két jellemvonás garancia, és egyben magyarázat is arra, hogy miért őket választottam. Igényesek, szeretnek mindent jól csinálni, és olyan együttműködésekhez segítettek hozzá, melyekre Magyarországon még nincs példa. Ja, és még valami: az is fontos, hogy velük jókedvűen és lazán lehet együtt dolgozni."

Németh Krisztián
"16 évesen bíztam rájuk magamat, és nem bántam meg. Visszanézve az azóta eltelt időszakra azt kell mondjam, hogy fogalmam sincs arról, miként tudtam volna egyedül végigcsinálni mindazt, amin közösen keresztülmentünk. Hihetetlen a munkabírásuk, és szerintem soha nem fogom megérteni, hogyan képesek annyit dolgozni. Nagyon megnyugtató, hogy a nap bármely percében, bármilyen problémával fordulhatok hozzájuk, biztosan van idejük rám, és biztosan meg is oldják. Az csak hab a tortán, hogy hozzásegítettek egy liverpooli szerződéshez."

Baumgartner Zsolt
"Amikor velük dolgozom, biztos vagyok abban, hogy minden az érdekemben történik, sőt talán körültekintőbben vizsgálják meg a velem kapcsolatos dolgokat, mintha azt mondjuk én tenném."

Simon András
"Álmomban sem gondoltam volna, hogy 17 évesen a Liverpool szerződtetett, profi labdarúgója leszek, de a segítségükkel sikerült. Ők hittek bennem akkor is, amikor mások esetleg leírtak, vagy még észre sem vettek. Rengeteget segítettek a szerződéskötésig eltelt időszakban, állandóan mellettem voltak, és arra is figyeltek, hogy közben folyamatosan tanítsanak, és segítségükkel egyre tudatosabban próbálom alakítani a karrieremet. Remélem még sok nagyszerű dolgot élünk át együtt!"

Vadócz Krisztián
"Segítségüknek köszönhetően igen fiatalon adatott meg nekem, hogy komoly külföldi klubnál folytathatom a karrierem építését. A szerződéskötés időszakában minden apró lépésnél mellettem álltak, segítettek. Nagy könnyebbség, hogy azóta is hagyatkozhatom rájuk mindenben, és nekem tényleg csak a labdarúgással kell foglalkoznom."

Tököli Attila
"Évek óta ismerjük egymást, és biztonságot jelentenek számomra. Tudom, hogy mindig van kihez fordulni, és tudom, hogy a legkényesebb, a legnehezebb szituációkban is mellettem vannak, figyelnek arra, hogy mi jó nekem, mi szolgálja az érdekemet."