Németh Krisztián nevétől hangos Portugália
Fantasztikus sikert ért el a magyar U17-es labdarúgó válogatott Portugáliában.
Fiataljaink –a portugálok, a svédek és az ukránok előtt - csoportelsőként jutottak a május elején sorra kerülő Európa-bajnokság luxemburgi nyolcas döntőjébe. A 18 fős magyar keret 14 tagja a Sándor Károly Futballakadémia növendéke, amely komoly elismerése az agárdi létesítményben folyó munkának.
A tehetségek közül a legkiemelkedőbb produkciót az MTK színeiben az élvonalban is bemutatkozott Németh Krisztián mutatta be, aki öt góllal zárta a sorozatot. A portugálok elleni 1-1-es döntetlen után indult be igazán Németh: előbb két gólt vállalt az ukránok elleni négyesből, majd a svédek ellen klasszikus mesterhármast ért el a 4-0-ra végződő találkozón.
A sikerből remek teljesítményével kivette a részét természetesen Gulácsi Péter, Baliko Milán, Szabó László, Nikházi Márk és Simon Ádám is, a csapatnak pedig, a további társak mellet, szintén fontos tagja Simon András, aki ezúttal nem lépett pályára Portugáliában.
Reméljük, Németh és társai Luxemburgban is hasonlóan remekelnek majd.